Ma Magyarország tízmilliós lakosságának körülbelül 16%-át teszik ki a reformátusok. A több, mint 1200 gyülekezet 4egyházkerületben, illetve 27 egyházmegyében él.[2]
Jellegzetes hittételek [szerkesztés]
-
Az öt "Sola":
-
Sola gratia: Egyedül kegyelemből igazulhat meg az ember Isten előtt
-
Solus Christus: Egyedül Krisztusban van üdvösség
-
Sola fide: Egyedül hit által lehet elfogadni a Jézusban felkínált üdvösséget
-
Sola Scriptura: Egyedül a Bibliából ismerhető meg Isten kijelentése
-
Soli Deo Gloria: mindenért egyedül Istent illeti a dicsőség
-
Eredendő bűn: Az ember a paradicsomi bűneset óta bűnben születik, és megváltásra szorul.
-
Egyetemes papság: Isten és ember között nincs szükség közbenjáróra, az egyetlen közbenjáró Jézus Krisztus.
-
Két sákramentum (szentség) létezik, ezek a keresztség és úrvacsora.
-
Eleve elrendelés: Isten eleve elrendelte, hogy kik jutnak el a Krisztusba vetett üdvözítő hitre. Ez a tanítás nemdeterminizmus, nem fátum, hanem Isten hatalmára és megelőző kegyelmére mutat rá.
Szervezeti felépítése, intézményei [szerkesztés]
Református egyházkerületek Magyarországon, I. Tiszáninneni, II. Tiszántúli, III: Dunamelléki, IV.:Dunántúli
Magyarországon az 1200 gyülekezet négy egyházkerületben, illetve 27 egyházmegyében él. A gyülekezet szervezeti felépítésében a zsinat-presbiteri elv érvényesül. Az egyházkerületek élén püspökök állnak világi elnöktársaikkal, a főgondnokokkal. Az egyházkerületi szinthez hasonlóan, az egyházmegyék élén az esperes és az egyházmegyei főgondnok áll, míg a gyülekezetek elnöksége a lelkipásztor és a gondnok(ok).
Országos intézményei [szerkesztés]
-
Református Pedagógiai Szakszolgálat
-
Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza
-
Bethesda Kórház Alapítvány (http://www.bethesda.hu)
-
Bethesda Otthonápolási Szolgálat
-
Bethesda Otthonápolási Szolgálat Alapítvány
-
A Magyarországi Református Egyház Módosi tüdő- és szívkórháza.
-
Schweitzer Albert Református Szeretetotthon (http://www.szeretetotthonok.hu)
-
Magyar Református Szeretetszolgálat (http://www.jobbadni.hu)
-
Református Missziói Központ
Károli Gáspár Református Egyetem
Kapcsolat a többi magyar református egyházzal [szerkesztés]
Az egész világon ma mintegy három és fél millió magyar reformátust tartanak nyilván. Ebből mintegy kétmillióan élnek Magyarországon, másfélmillióan a különböző országokban.
Az első világháborút követően Magyarország területvesztésével együtt számos magyar egyházrész, így az egész Erdélyi kerület és gyülekezetek csoportjai kerültek határainkon kívülre. Ezek ősi lakhelyükön élnek ugyan, de idegen nyelvi és vallási környezetben folytatják életüket. Az Amerikai Egyesült Államokban két különböző egyházi szervezetben, összesen hetven magyar református gyülekezet él. Ezenkívül Kanadában, Nyugat-Európában, Ausztráliában, Latin-Amerikában élnek magyar reformátusok. A környező országokban és a világon szétszórtan élő magyar reformátusokkal a Magyarországi Református Egyház szoros testvéri kapcsolatokat tart, részben a Magyar Reformátusok Világszövetsége, részben a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata keretei között. 2009. május 22-én a Kárpát-medencében élő református egyházak új alkotmányt[3] alkotva megalapították a Magyar Református Egyházat.
|