Kölcsey Ferenc:

Himnusz

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!


Cseke, 1823. január 22.

 

Vörösmarty Mihály:

 

Szózat

 

Hazádnak rendületlenűl

Légy híve, oh magyar-.

Bölcsőd az s majdan sírod is,

Mely ápol s eltakar.

 

A nagy világon e kívűl

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.

 

 

Ez a föld, melyen annyiszor

Apáid vére folyt;

Ez, melyhez minden szent nevet

Egy ezredév csatolt.

 

Itt küzdtenek honért a hős

Árpádnak hadai;

Itt törtek össze rabigát

Hunyadnak karjai.

 

 

Szabadság! Itten hordozák

Véres zászlóidat,

 

S elhulltanak legjobbjaink

A hosszu harc alatt.

 

 

És annyi balszerencse közt,

Oly sok viszály után,

Megfogyva bár, de törve nem,

Él nemzet e hazán.

 

 

S népek hazája, nagy világ!

Hozzád bátran kiált:

„Egy ezredévi szenvedés

Kér éltet vagy halált!”

 

Az nem lehet, hogy annyi szív

Hiába onta vért,

S keservben annyi hű kebel

Szakadt meg a honért.

 

Az nem lehet, hogy ész, erő

És oly szent akarat

Hiába sorvadozzanak

Egy átoksúly alatt.

 

Még jőni kell, még jőni fog

Egy jobb kor, mely után

Buzgó imádság epedez

Százezrek ajakán.

 

Vagy jőni fog, ha jőni kell,

A nagyszerű halál,

Hol a temetkezés fölött

Egy ország vérben áll.

 

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,

Népek veszik körűl,

S az ember millióinak

Szemében gyászköny űl.

 

Légy híve rendületlenűl

Hazádnak, oh magyar:

Ez éltetőd, s ha elbukál,

Hantjával ez takar.

 

 

 

A nagy világon e kívűl

 

 

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.

 

 

        Miatyánk

  Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,  szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.  Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket,  miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;  és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!   Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké:             Ámen

 

 

Az Apostoli hitvallás 

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, 
mennynek és földnek teremtőjében, és Jézus 
Krisztusban, Ő egyszülött Fiában, mi Urunkban, ki 
fogantaték Szentlélektől, születék szűz Máriától, 
szenvede Pontius Pilátus alatt, megfeszitteték, 
meghala és eltemetteték, szálla alá poklokra, 
harmadnapon halottaiból feltámada, felméne 
mennyekbe, ott ül a Mindenható Atya Istennek 
jobbján, onnan lészen eljövendő, itélni eleveneket 
és holtakat.
Hiszek Szent Lélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek
egyességét,a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. 

Ámen.

 

 

És Isten azt mondta: Nem

 

Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet,de õ azt mondta: nem.

Azt mondta, hogy a büszkeséget nem õ veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.

 

Kértem Istentõl, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges, de õ azt mondta: nem. 

Azt mondta, hogy a lelke egészséges, a teste csak átmenet.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet, de õ azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke, amit nem kapni, megszerezni kell.
 

Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot, de õ azt mondta: nem.

Azt mondta, csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik.
 

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól, de õ azt mondta: nem. 

A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól, és közelebb visz hozzá.
 

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlõdést, de õ azt mondta: nem.

Azt mondta, hogy a fejlõdés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.
 

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni, úgy ahogyan õ szeret engem. 

Erre azt felelte: - Látom, már kezded érteni.
 

Kértem erõt- És Isten adott nehézségeket, amelyek erõssé tesznek.
Kértem bölcsességet- És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.
Kértem bátorságot- És Isten adott veszélyeket, hogy legyõzzem azokat.
Kértem, adjon szeretetet- És Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.

Kértem kegyelmet- És Isten adott lehetõségeket.

Semmit sem kaptam, amit akartam.
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
És imáim meghallgatásra leltek.

(ismeretlen szerzõ)